Sok vállalkozást láttam már és én magam is sok cégben benne voltam, akár mint alapító, akár mint befektető, vagy ügyvezető. Úgy tartják, hogy a cégek jelentős része nem éli meg a 10. születésnapját és tönkre mennek, vagy eltűnnek a süllyesztőben.

A közelmúltban be kellett zárnom az egyik cégünket, és ettől nagyon elkeseredtem. Egyrészt a benne lévő munkatársak elvesztése, másrészt pedig az anyagi veszteség miatt. Kerestem, hogy hol van a hiba.

Természetesen okolhatom a körülményeket, a válsághelyzetet, a szigorú szabályozási környezetet, a konkurencia erősödését, a hanyag hozzáállást, de rá kellett, hogy jöjjek a probléma bennem volt, mert elkényelmesedtem, és ez az üzlet nem volt számomra élet-halál kérdés.

Nem voltam jelen a kritikus döntések meghozatalánál, nem szenteltem a piaci adatok megismerésére elegendő időt, nem elemeztem a gyártási folyamatokat, és nem foglalkoztam eleget a kulcsemberek motiválásával. Ennek egyenes következménye lett a kudarc, amely előbb-utóbb a pénzügyi ellehetetlenülést hozta magával.

A tanulság az lett, hogy egy üzlet csak és kizárólag akkor fejlődőképes, ha a stakeholder-ek (a cég szempontjából döntő befolyással bíró szereplők) számára élet-halál kérdése az üzletmenet.

Nem működik a hobbiból indított második cég. Nem működik az, ha van egy fő állásod, és amellett valamit megpróbálsz összehozni. Nem működik, ha van könnyebb vagy másik út a végső célod felé. A csatában fel kell égetned magad mögött a hidakat, teljes elköteleződést kell kialakítanod saját magad és munkatársaid számára egyaránt. Ez különbözteti meg az amatőrt a profitól. Az amatőr csak akkor játszik, ha kedve van, a profi pedig mindent megtesz, hogy ne kerüljön ki a játékból. A vállalkozásban csak profi lehetsz, mert az igazi konkurenseidnek élet-halál kérdés az, hogy talpon maradjanak. Mielőtt bárkibe, vagy bármibe időt, energiát vagy pénzt fektetsz be, ezt az élet-halál kérdést vizsgáld meg. Ha ezen a teszten átment a projekt, akkor bátrabban mehetsz tovább, mert meglesz az esély a sikerre. Ha nem akkor alakítsad át a rendszert, vagy szállj ki belőle gyorsan.

JjF